André Balázs teaház tulajdonos, hobbifotós vezetésével beszélgetünk a teákról, teázunk, majd egy teával kapcsolatos csendélet közös összeállítása után fotózunk.
Helyszín: ZebrArt Stúdió (1091 Budapest, Üllői út 17. fsz. 2.)
Időpont: február 27. (szombat) 15:00 – 19:00
A programokra a hely korlátozott mérete miatt előzetes jelentkezést kérünk (hozzászólásként itt).
Az egyes rendezvényekkel kapcsolatos kiadások fedezésére fejenként 500 forintos hozzájárulást szedünk.
Sajnálhatja az, aki nem jött el. Ma is egy nagyon jó hangulatú, néhol döbbenetes programon vehettünk részt a civilben játékfejlesztő előadónknak köszönhetően. Viszonylag messziről, a Content aware scalingtől érkeztünk a HDR-en, a ToneMappingen keresztül a három dimenziós fotó realisztikus modellezésig, de megérte. A végére kiderült, hogy ezek a technikák nem is annyira függetlenek egymástól.
Lehel sem hagyhatta ki az ilyenkor szokásos „fotó vagy számítógép által generált grafika”, de annak ellenére ledöbbentünk a generált fotók életszerűségén, hogy erre fel voltunk készülve.
Ilyen mintafotókat szemlélve persze öncélúnak tűnnek ezek a modellezések, de ahogy a beszélgetés során is kiderült, prototípusok vagy extrém nagy méretű, szinte bevilágíthatatlan tárgyak (pl. járművek) esetén nincs más megoldás. Akkor is a virtuális fotózás felé célszerű fordulni, ha a valós fotózás a téma mozgatása, a helyszín elérhetősége vagy a világítási igény miatt aránytalanul drágává válna.
Jövő héten ismét szombaton, de ezúttal délután találkozunk.
Most hétvégén szombat helyett vasárnap találkozunk, hogy az eddigiektől merőben eltérő témáról beszélgethessünk egymással és meghívott előadónkkal Seres Lehellel. A játékfejlesztő grafikusként dolgozó vendégünk előadása a következő tematika köré épül:
- Lightroom és Photoshop
- Fehér egyensúly (LR)
- SoftFocus effekt (LR)
- Vibrance (LR)
- Clarity (LR)
- UnsharpMask kontraszt (PS)
- NioseNinja zajszűrés (PS)
- PhotoZoomPro (PS)
- Content-Aware Scaling (PS)
- A Photoshop jövője
- A fotográfia jövője
- Refocusing Plenoptic camera (fókusz állítása a kép elkészítése után)
- HDRI (High Dynamic Range Image)
- Microsoft PhotoSynth on Silverlight
- Space Time Fusion technika
- The RED cameras (moduláris fényképezőgép/videókamera rendszer / a fúzió a jövő)
- Light Stage
- 3D – modell vagy valóság?
- Best 100
- Splash bemutató
- Virtuális hátterek (nyúl scene) (mit nyújthat fotósoknak most a 3D)
- Alfa Romeo Studio Lighting
- paint on light
- hdr BG
Helyszín továbbra is a ZebrArt Stúdió (1091 Budapest, Üllői út 17. fsz. 2.)
A programra a hely korlátozott mérete miatt előzetes jelentkezést kérünk (hozzászólásként itt).
A rendezvénnyel kapcsolatos kiadások fedezésére fejenként 500 forintos hozzájárulást szedünk.
Minden érdeklődő Fotóz.hu (kortól, gyakorlattó és fotós tudástól függetlenül) tagot szeretettel várunk!
Bár nem voltunk annyian, mint Osztya workshopján, a tegnapi összejövetel is hasonlóan jól sikerült. Előadónktól, Polcz Pétertől mMár az előadás előtt kialakult spontán beszélgetés során megtudhattunk néhány érdekes példát az alkalmazott fotósok mindennapi kálváriájából, de a java csak a rendszervakuk kicsomagolása után jött. Néhány valóban olcsó kiegészítővel egy sima (bár nem olcsó) rendszervakuval is elérhetők a nagyobb stúdióvakuk legfontosabb tulajdonságai. Az ilyen jellegű előadások, beszélgetések igazi előnye, hogy nem kell semmit sem tényként elfogadnunk, hiszen szinte minden ami elhangzik azonnal ki is próbálható. Sajnos az egy vakus felállás után el kellett jönnöm, ezért jó lenne, ha hozzászólásban azok is beszámolnának a napról, akik végig voltak.
A következő találkozó nem szombaton, hanem február 21-én vasárnap lesz, és Seres Lehel ad útmutatást, hogy a jövőben meg tudjuk különböztetni a fotót a csupán fotónak látszó alkotásoktól. De ne csak az előadásért gyertek, hanem hogy minél többen személyesen is megismerhessük egymást!
Köszönöm Farkas Csabának (Facsavar) a képeket.
Az eddigi legjobban sikerült klubnapon vehettek részt azok, akik szombaton eljöttek a ZebrArt Studióba Osztya ételfotózást bemutató workshopjára. A különféle megvilágítási módok és apróbb trükkök kipróbálása mellett bőven jutott idő az egymással való beszélgetésre, egymás megismerésére is.
A most következő hétvégén Kiss Ákos jön el a klubba, hogy megmutassa mi mindenre képesek a tükörreflexes gépekhez megvásárolható rendszervakuk. Gyertek el minél többen, mert az előadás mellett a beszélgetések teszik igazán hasznossá ezeket a találkozókat!
Helyszín továbbra is a ZebrArt Stúdió (1091 Budapest, Üllői út 17. fsz. 2.)
A programra a hely korlátozott mérete miatt előzetes jelentkezést kérünk (hozzászólásként itt).
A rendezvénnyel kapcsolatos kiadások fedezésére fejenként 500 forintos hozzájárulást szedünk.
Bár a január látszólag eseménytelenül telt, szeretnénk folytatni a december elején elkezdett hétvégi programok sorát. Az év első heteit szervezéssel töltöttük, így tegnapra összeállt a klub februári programja. Igyekeztünk minden hétvégére szervezni valamit, hogy sokan találjatok magatoknak megfelelő témát és időpontot.
- február 6. (szombat): ételfotózás Osztyával
Időpont: 09:00 – 13:00
Ezen a napon Kocsvai Krisztián hivatásos szakács, étterem tulajdonos és Balogh Tamás „Osztya” – a FOTO-DA Stúdió ügyvezető igazgatója, alkalmazott fotográfus, tárgyfotós, ételfotós és 16 szakácskönyv képanyagának elkészítője vezeti be egy workshop keretében az érdeklődőket az ételfotózás világába. Osztya korábban a Fotózz.hu-nak is aktív tagja volt. - február 13. (szombat): Vakus nap
Időpont: 09:00 – 13:00
Rendszervakuk és vezeték nélküli vakus távkioldók használata. - február 21. (vasárnap): Képfeldolgozás jövője – Seres Lehel előadása után beszélgetés a témáról
Időpont: 09:00 – 13:00
Seres Lehel, játékfejlesztéssel foglalkozó technikai grafikus, hobbifotós mutatja be a résztvevőknek a fotó, illetve a 3D különleges kapcsolatát. A virtuális világ és a valóság sok esetben már összemosódik, ezen összeolvadás alakulását feszegeti Lehel előadása, és ezt boncolgatjuk majd az előadás utáni kötetlen beszélgetés során. - február 27. (szombat): A földrészek misztikuma a tea tükrében – csendélet fotózás
Időpont: 15:00 – 19:00
André Balázs teaház tulajdonos, hobbifotós vezetésével beszélgetünk a teákról, majd egy teával kapcsolatos csendélet közös összeállítása után fotózunk.
Helyszín: ZebrArt Stúdió (1091 Budapest, Üllői út 17. fsz. 2.)
A programokra a hely korlátozott mérete miatt előzetes jelentkezést kérünk (hozzászólásként itt).
Az egyes rendezvényekkel kapcsolatos kiadások fedezésére fejenként 500 forintos hozzájárulást szedünk.
Ismét remek hangulatban telt a szombat délelőtti Fotózz.hu Klub délelőtt. A témát és az előadást Hack Róbert, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal fotóstúdiójának vezetője hozta, de az elhangzottak annyi különféle kérdést vetettek fel mindenkiben, hogy kettőkor alig tudtak bennünket kidobni a ZebrArtból.

A várba tervezett fotós sétát januárról márciusra halasztottuk, hogy több esélyünk legyen a szép időre, a jó fényekre.
Egy kérdés még most a sokadik rendezvény után is felmerült, pedig minden alkalommal megválaszoljuk: Kik jöhetnek?
Bárki, akit érdekel a fotózás és szívesen megismerkedik és beszélget hasonló érdeklődésű emberekkel. Nem kell tudni fotózni, így bátran jöhet az is, akit csak most kezdett el érdekelni a téma. A gyakorlottabb (vagy a kezdők szemében „profi”) résztvevők minden alkalommal szívesen segítenek azoknak, akik még csak most keresik a válaszokat a legalapvetőbb kérdésekre. A haladók nem felejtették el, hogy ők is voltak abban a cipőben. Az elhangzottakból ráadásul azok is sokat tanulhatnak, akik még a kérdésekig sem jutottak el. Szóval a tudás/tapasztalat hiánya miatt senki se maradjon otthon!
A jövő heti rendezvény a munkanapra való tekintettel elmarad, így legközelebb 2010 januárjában találkozunk. A programot, amint megvan, itt tesszük közzé.
Mindenkinek Boldog Karácsonyt és Békés, Sikerekben Gazdag Új Évet Kívánuk!
Szombaton Hack Róbert, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal fotósa lesz a Fotózz.hu Klub vendége. Hack úr bevezeti az érdeklődőket az épület, és azon belül is a műemlékek fotózásának titkaiba. A szombati előadást január elején egy közös, várbeli fotós séta egészíti majd ki, ahol a klubban hallottakat a a gyakorlatban is kipróbálhatjuk. Az itt megszerzett tudás és tapasztalat 2010 során felhasználható a Műemlékem.hu egész éves fotópályázatán.
- Időpont: 2009. december 12. (szombat), 9-13 óra
- Helyszín: ZebrArt Stúdió – 1091 Bp.Üllői út 17. fszt. 2. szám
- Részvételi díj: 500 Ft
Részvételi szándékotokat egy hozzászólás formájában jelezzétek, hogy tudjuk mire számíthatunk.
Hosszú kihagyás után újra Fotózz.hu Klub események szervezésébe fogtunk. Az első alkalom most szombaton lesz a ZebrArt Stúdióban, ahol mikulás jelmezbe öltözött modell fotózása közben ismerkedhettek meg a Nikon legújabb zászlóshajójával a Nikon D3s-sel, a Nikon többi kurrens termékével és nem utolsó sorban egymással.
A Nikon D3s-sel szerzett eddigi tapasztalatairól kérdezhetitek Peturt, aki már dolgozik a gépet bemutató részletes cikken.
- Időpont: 2009. december 5. (szombat), 9-13 óra
- Helyszín: ZebrArt Stúdió – 1091 Bp.Üllői út 17. fszt. 2. szám
- Részvételi díj: 2000 Ft
Részvételi szándékotokat egy hozzászólás formájában jelezzétek, hogy tudjuk mire számíthatunk.
(A következő eseményen is gőzerővel dolgozunk, hamarosan írjuk a részleteket.)





