Bár nem voltunk annyian, mint Osztya workshopján, a tegnapi összejövetel is hasonlóan jól sikerült. Előadónktól, Polcz Pétertől mMár az előadás előtt kialakult spontán beszélgetés során megtudhattunk néhány érdekes példát az alkalmazott fotósok mindennapi kálváriájából, de a java csak a rendszervakuk kicsomagolása után jött. Néhány valóban olcsó kiegészítővel egy sima (bár nem olcsó) rendszervakuval is elérhetők a nagyobb stúdióvakuk legfontosabb tulajdonságai. Az ilyen jellegű előadások, beszélgetések igazi előnye, hogy nem kell semmit sem tényként elfogadnunk, hiszen szinte minden ami elhangzik azonnal ki is próbálható. Sajnos az egy vakus felállás után el kellett jönnöm, ezért jó lenne, ha hozzászólásban azok is beszámolnának a napról, akik végig voltak.

A következő találkozó nem szombaton, hanem február 21-én vasárnap lesz, és Seres Lehel ad útmutatást, hogy a jövőben meg tudjuk különböztetni a fotót a csupán fotónak látszó alkotásoktól. De ne csak az előadásért gyertek, hanem hogy minél többen személyesen is megismerhessük egymást!

Köszönöm Farkas Csabának (Facsavar) a képeket.

1 hozzászólás

  • 1. keve hozzászólás idõpontja: 2010. 02. 16. - 13:12 :

    Aki már dolgozott stúdióvakukkal, el sem tudja képzelni, hogy ezek a kis “vacak” rendszervakuk is szinte ugyanarra képesek. S mint a múltkor Osztyával, számomra most is a végső tanulság egy szóba sűríthető: kreativitás.
    Remek volt. Köszönjük Polcz Péternek, a Zebrartnak, a tüneményes Horváth Anitának, és természetesen a fotozz.hu-nak.

Szólj hozzá

XHTML: A következõ HTML tag-eket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <blockquote cite=""> <code> <em> <strong>