André Balázs teaház tulajdonos, hobbifotós vezetésével beszélgetünk a teákról, teázunk, majd egy teával kapcsolatos csendélet közös összeállítása után fotózunk.
Helyszín: ZebrArt Stúdió (1091 Budapest, Üllői út 17. fsz. 2.)

Időpont: február 27. (szombat) 15:00 – 19:00

A programokra a hely korlátozott mérete miatt előzetes jelentkezést kérünk (hozzászólásként itt).

Az egyes rendezvényekkel kapcsolatos kiadások fedezésére fejenként 500 forintos hozzájárulást szedünk.

Sajnálhatja az, aki nem jött el. Ma is egy nagyon jó hangulatú, néhol döbbenetes programon vehettünk részt a civilben játékfejlesztő előadónknak köszönhetően. Viszonylag messziről, a Content aware scalingtől érkeztünk a HDR-en, a ToneMappingen keresztül a három dimenziós fotó realisztikus modellezésig, de megérte. A végére kiderült, hogy ezek a technikák nem is annyira függetlenek egymástól.

Lehel sem hagyhatta ki az ilyenkor szokásos „fotó vagy számítógép által generált grafika”, de annak ellenére ledöbbentünk a generált fotók életszerűségén, hogy erre fel voltunk készülve.

Ilyen mintafotókat szemlélve persze öncélúnak tűnnek ezek a modellezések, de ahogy a beszélgetés során is kiderült, prototípusok vagy extrém nagy méretű, szinte bevilágíthatatlan tárgyak (pl. járművek) esetén nincs más megoldás. Akkor is a virtuális fotózás felé célszerű fordulni, ha a valós fotózás a téma mozgatása, a helyszín elérhetősége vagy a világítási igény miatt aránytalanul drágává válna.

Jövő héten ismét szombaton, de ezúttal délután találkozunk.

Most hétvégén szombat helyett vasárnap találkozunk, hogy az eddigiektől merőben eltérő témáról beszélgethessünk egymással és meghívott előadónkkal Seres Lehellel. A játékfejlesztő grafikusként dolgozó vendégünk előadása a következő tematika köré épül:

  • Lightroom és Photoshop
    • Fehér egyensúly (LR)
    • SoftFocus effekt (LR)
    • Vibrance (LR)
    • Clarity (LR)
    • UnsharpMask kontraszt (PS)
    • NioseNinja zajszűrés (PS)
    • PhotoZoomPro (PS)
    • Content-Aware Scaling (PS)
    • A Photoshop jövője
  • A fotográfia jövője
    • Refocusing Plenoptic camera (fókusz állítása a kép elkészítése után)
    • HDRI (High Dynamic Range Image)
    • Microsoft PhotoSynth on Silverlight
    • Space Time Fusion technika
    • The RED cameras (moduláris fényképezőgép/videókamera rendszer / a fúzió a jövő)
    • Light Stage
  • 3D – modell vagy valóság?
    • Best 100
    • Splash bemutató
    • Virtuális hátterek (nyúl scene) (mit nyújthat fotósoknak most a 3D)
    • Alfa Romeo Studio Lighting
    • paint on light
    • hdr BG

Helyszín továbbra is a ZebrArt Stúdió (1091 Budapest, Üllői út 17. fsz. 2.)

A programra a hely korlátozott mérete miatt előzetes jelentkezést kérünk (hozzászólásként itt).

A rendezvénnyel kapcsolatos kiadások fedezésére fejenként 500 forintos hozzájárulást szedünk.

Minden érdeklődő Fotóz.hu (kortól, gyakorlattó és fotós tudástól függetlenül) tagot szeretettel várunk!

Bár nem voltunk annyian, mint Osztya workshopján, a tegnapi összejövetel is hasonlóan jól sikerült. Előadónktól, Polcz Pétertől mMár az előadás előtt kialakult spontán beszélgetés során megtudhattunk néhány érdekes példát az alkalmazott fotósok mindennapi kálváriájából, de a java csak a rendszervakuk kicsomagolása után jött. Néhány valóban olcsó kiegészítővel egy sima (bár nem olcsó) rendszervakuval is elérhetők a nagyobb stúdióvakuk legfontosabb tulajdonságai. Az ilyen jellegű előadások, beszélgetések igazi előnye, hogy nem kell semmit sem tényként elfogadnunk, hiszen szinte minden ami elhangzik azonnal ki is próbálható. Sajnos az egy vakus felállás után el kellett jönnöm, ezért jó lenne, ha hozzászólásban azok is beszámolnának a napról, akik végig voltak.

A következő találkozó nem szombaton, hanem február 21-én vasárnap lesz, és Seres Lehel ad útmutatást, hogy a jövőben meg tudjuk különböztetni a fotót a csupán fotónak látszó alkotásoktól. De ne csak az előadásért gyertek, hanem hogy minél többen személyesen is megismerhessük egymást!

Köszönöm Farkas Csabának (Facsavar) a képeket.

Az eddigi legjobban sikerült klubnapon vehettek részt azok, akik szombaton eljöttek a ZebrArt Studióba Osztya ételfotózást bemutató workshopjára. A különféle megvilágítási módok és apróbb trükkök kipróbálása mellett bőven jutott idő az egymással való beszélgetésre, egymás megismerésére is.

A most következő hétvégén Kiss Ákos jön el a klubba, hogy megmutassa mi mindenre képesek a tükörreflexes gépekhez megvásárolható rendszervakuk. Gyertek el minél többen, mert az előadás mellett a beszélgetések teszik igazán hasznossá ezeket a találkozókat!

Helyszín továbbra is a ZebrArt Stúdió (1091 Budapest, Üllői út 17. fsz. 2.)

A programra a hely korlátozott mérete miatt előzetes jelentkezést kérünk (hozzászólásként itt).

A rendezvénnyel kapcsolatos kiadások fedezésére fejenként 500 forintos hozzájárulást szedünk.